Folyamatirányítási szoftverrel korszerű munkamenetet alakíthat ki!

 

Kiknek ajánljuk?

Folyamatirányítási szoftvereket különböző iparágak ( víz és szennyvízkezelés, az olaj és gázkitermelés és feldolgozás, a vegyipar és gyógyszeripar, az élelmiszer és italgyártás, bútor, valamint a darabgyártás területén) előszeretettel alkalmaznak.

Nem meglepő, de a folyamatirányítási szoftvereket egyre több szolgáltató cég is igénybe vesz, nyilván ez esetben eltérő funkciókat és célokat fog megvalósítani a szoftver, mint egy gyártó vállalati esetében, de a hasznosságokat tekintve egyezőek lesznek azok.

 

folyamatirányítási szoftver

 

Milyen folyamatokhoz ajánlott?

Egy folyamatirányítási szoftver minden olyan vállalat folyamatirányítási feladataihoz javallott, ahol adatokat kell összegyűjteni, feldolgozni és vizualizálni, illetve a kritikus folyamatokat vezérelni, szabályozni és irányítani kell.

Például gyártó cégek fejlődései során, a kor kihívásainak megfelelően alkalmaznak és vezetnek be újabb és újabb műszereket, ezek működésének szabályozása pedig egy központi, és a többi műszerrel, vagy munkaterülettel kell szinkronban működniük, amely végül egy egységes termelékenységet, és annak precíz kimutatását és koordinálását is lehetővé teszik, és végtére ebben nyújt nagy segítséget egy saját, cégreszabott folyamatirányítási szoftver.

Szolgáltató cégek pedig egy specifikusabban tudják rendszerbe foglalni munkafolyamataikat és ezáltal azokat nyomonkövetni, vezetni és koordinálni, de legfőképpen mérni, és visszacsatolni.

 

Egyedi megoldást kínálunk!

A nálunk fejlesztett folyamatirányítási szoftverek minden esetben a megrendelőink egyedi igényei alapján készülnek el. Ezeket figyelembe véve megrendelőink gyakran kérik, hogy a cégreszabott folyamatirányítási szoftverük valamilyen speciális igényeket teljesítsen, mint például:

  • Erős munkafolyamat irányítási program, CRM és HR + készlet, pénzügy és döntéstámogató modulokkal megtámogatva.
  • Teljes vállalatirányítási (és folyamatirányítási) szoftver a külföldi piacokra nyitáshoz, webáruházzal.
  • Folyamatirányításra és gyártásvezérlési feladatokra fejlesztett vállalatirányítási szoftver.
  • Munkafolyamat irányítási szoftver tervezése, valamint meglévő szoftverek integrálása. A műveletek minél gyorsabb és automatizált elvégzése volt a cél.
  • Biztosítás kalkulációhoz és értékesítési tevékenységhez munkafolyamat irányító szoftver készítése.
  • Folyamatirányítási szoftver. Magyar határátkelő állomásokra kihelyezett terminálokon futó szoftver a fuvarozók számára. Az egyes terminálok az adatokat egy központi szerverbe juttatják el, ahol bármilyen adat lekérdezhető.
  • Folyamat felügyelés, vagyis raktári járműkezelő szoftver kiépítése, SMS küldéssel.

 

Nézzünk egy példát ügyfélkörünk alapján!

A Vállalkozz Hatékonyan Klub vállalkozásfejlesztéssel, oktatással, és képzéssel foglalkozik. Tevékenységük során felmerült annak igénye, hogy a marketing folyamatokat és pénzügyeket úgy tudják összekötni, hogy az azokat összekapcsoló szoftver a lehető legtöbb feladatot automatizálni tudjon. Ez az elképzelés jelentette számukra az előrelépést, amelyet végül egy speciális  folyamatirányítási szoftver valósított meg, amely ráadásul webalapú volt.

 

Marketing és pénzügy összeköttetés megvalósítása, egy web alapú folyamatirányítási szoftverrel

 

Amire fejlesztünk: Windows, Linux, Mac.
(adatbázis terén pedig alkalmazkodunk ahhoz, ami már van Önnél, vagy javaslatot teszünk az ideális megoldásra)

 

Szakembereinktől bármikor kérhet ingyenes tanácsadást!

Bármilyen tevékenységi körben dolgozzon is, elképzelési megvalósításában örömmel segítünk, amennyiben sikeresen behatároljuk a célokat, illetve a felhasználási területeket és funkciókat.

Kapcsolódó kifejezések: folyamatirányítási szoftver, folyamatirányítási program, folyamat irányító rendszer

Ajánlatkérés / visszahívás kérés


    Cégnév: AmTech Rendszerház Kft.
    Ügyvezető: Szekrényi Péter
    Tel: +36 30 372 3558
    Email: info@amtech.hu

    Jelen vagyunk a "modern vállalkozások programjában" is,
    lásd: ITT Cégünk szerepel a NAV köztartozás mentes adatbázisában

    Vállalatirányítási ERP

    Az átlátható és korszerű cégvezetés elengedhetetlen kelléke.

    10 fő és 50 milliós bevétele van?

    A vállalatirányítási rendszer amolyan “céges svájci bicska” egy cégvezető kezében.
    További infó

    Betegnyilvántartó rendszer

    Támogassa saját praxisát egy nyilvántartó szoftverrel.

    Orvoslás minden területére

    Receptírástól a számlázásig, SMS a kiemelt ügyfél kommunikáció.
    További infó

    Ügyviteli szoftver

    Szüntesse meg az Excel táblákat az ügyviteli szoftver segítségével.

    Speciális igényekre

    Tevékenységek precízen koordinálni és kivitelezni, így a feladatok egyszerűsödnek, kimutathatóvá válnak.
    További infó

    Követeléskezelő szoftver

    Stabilizálja bevételét egy automata követeléskezelő szoftverrel.

    Stabilizálja bevételét

    Kintlevőségek nyomon követése, kezelése és behajtása minimális emberi erőt igényeljen.
    További infó

    Értékesítő rendszer

    Növelje és bővítse eladásait az Ön cégére szabott értékesítő szoftverrel.

    Bevétel generálás

    Az értékesítést támogatja és önmagában is képes értékesítési folyamatot megvalósítani.
    További infó

    Gyártásirányító szoftver

    Gyártási folyamatok korszerűsítéséhez és hatékonyabbá tételéhez.

    Átlátható folyamatok

    Alkalmazásával nyomon követhetővé, tervezhetővé vállnak a gyártási folyamatok.
    További infó

    CRM szoftver

    Növekvő ügyfélkör hatékony kezeléséhez CRM szoftvert ajánlunk.

    Hatékony menedzsment

    Visszatérő ügyfélkörre, az újra értékesítéshez, hosszú távú szerződéseket kötnek.
    További infó

    Pénzügyi szoftver

    Excel táblák helyett, inkább használjon saját pénzügyi szoftvert.

    Tiszta pénzügyek

    Az adminisztrációt segítse, az adatok alapján tervezhetővé, és kimutathatóvá váljon a vállalat gazdasági helyzete.
    További infó

    Ajánlat-készítő szoftver

    Egy automata árajánlat-készítő szoftverrel sok időt spórolhat és többlet bevételt szerezhet.

    Bevétel növeléshez

    Többszintű szolgáltatással, vagy kiterjedt termékpalettával rendelkezőknek.
    További infó

    Döntéstámogatás

    Egy döntéstámogató szoftver a stratégia vezetés elengedhetetlen kelléke.

    Elengedhetetlen eszköz

    A döntéshez a mérlegelni kell, ehhez az információra van szükséghiteles forrásokból.
    További infó

    Folyamatirányítás

    Folyamatirányítási szoftverrel korszerű munkamenetet alakíthat ki.

    Korszerű munkamenet

    Célokat valósít meg, adatokat gyűjt, feldolgoz, folyamatokat vezérel, szabályoz és irányít.
    További infó